Skip to content

Kovács Gábor

Kovács Gábor – iskolaképviselő, fafaragás, szabad vallás

Kovács Gábor vagyok, 25 éve Waldorf-tanár.

Még a főiskolai évek alatt ismerkedtem meg a Waldorf-pedagógiával és elvégeztem az ez irányú képzést. Öt év állami iskolában történő tanítás után – 1995-ben – az alapítványi fenntartású, 13 évfolyamos, Pesthidegkúti Waldorf Iskolában lettem osztálytanító, majd iskolaképviselő. Tizenhat év alatt két osztályt vezettem végig elsőtől nyolcadikig, miközben szerveztem és segítettem az iskola stabil kiépülését és működését, illetve Kurátorként dolgoztam a Török Sándor Waldorf Pedagógiai Alapítványban.

Pihenőévem után a Kisgöncöl Waldorf Iskolában folytattam a munkát szabad vallás- és fafaragó, illetve epochaadó tanárként. A tanítás mellett az iskolaképviselői feladatokat is ellátom.

Részt veszek a Magyar Waldorf Szövetség Névhasználati csoportjának (NÉHA Testület) és a Szabad Waldorf Gimnázium alapítói körének munkájában. A gimnáziumban fizika epochákat és fakultációt tartok.

Szakértőként minősítéseket és tanfelügyeleteket is végzek az Oktatási Hivatal megbízásából, mind Waldorf-, mind állami iskolákban.

Négy felnőttkorú gyermekem és három unokám van (a negyedik is úton:). Feleségem köztisztviselő és Tinnyén élünk. Szabadidőmben cserkészkedem, és immár 30 éve vezetem a Pilisszentivánon létrehozott csapatot. Hiszem, hogy mi tanárok és szülők egy közös alkotói folyamat részesei vagyunk, aminek középpontjában a gyermek nevelése áll. Ennek szolgálatában kell állnia minden munkánknak,tevékenységünknek. Így lehet az iskola valóban az Élet háza, ahol nem csak életre nevelik a gyerekeket, hanem élik az életet.