Gondolatok Székely György: KarácsonyAz ember három születése című könyve alapján Kedves Szülők!Két évvel ezelőtt még Óbudán, az ottani közösségnek írtam ezeket a gondolatokat a karácsony, az ünnep kapcsánSzékely György könyve alapján. Az ünnep „állandó”, a karácsony újra és újra ugyanazokkal a kihívásokkal állelőttünk. Mit és hogyan helyes tennünk? Hogyan lehet és kell „jól” ünnepelni? Milyen szellemi gyökerei vannakmagának az ünnepnek? Erre próbálnak választ adni az alábbi sorok.Kocziha Miklós Székely György jó harminc évvel ezelőtt tanárom volt az első magyarországi Waldorf-tanár-továbbképzésen.Reményeim szerint sokat tanultam tőle. Látva, hogy milyen erőfeszítéseket tesznek tanártársaim és a szülők –ebben a világjárvány utáni új szörnyűségekkel terhelt időben – az ünnepek igazán méltó szellemi és technikaifeltételeinek, körülményeinek megteremtésében, úgy érzem, hogy érdemes feleleveníteni Székely Györgygondolatait.A modern ember idejét teljesen kitöltik a hétköznapok, futásukat csak pihenőnapok szakítják meg. Az időkfolyását korábban ünnepi időszakok, ünnepség-egek tagolták. A mai ember elfelejtett ünnepelni, elfelejtette, mitjelentenek az ünnepek. Ez önmagában nem lenne baj, mert ennek meglehetne az a következménye, hogy azember újra megtanulná ünnepeit a hagyományoktól elszakadva újjáalakítani, ha képes lenne új értelmet adninekik. Ehhez új intuíciókra kellene szert tennünk, új belátásra… Read More »Az ünnep