[an error occurred while processing the directive]

Rossel Ildikó: Első epochánk

Köszönöm az iskolának.

Olivér fiacskánk szeptemberben kezdte az első osztályt. Három év Waldorf óvoda után szerintem egészen reális képem volt arról, mire is számíthatok. Az osztály tanítót már tavaly év végén megismerhettük. Fiatal, mosolygós, finom lelkű, de gyerekek területén komoly tapasztalattal bíró hölgy. Nem voltak aggodalmaim az első találkozás után, hogy az ő személyével gond lehetne.

Megkezdődött az iskola, amit Olivér vegyes érzelmekkel várt. Valamilyen okból nagyon komoly követelményekre számított, és velem ellentétben ő aggódott, és néha félt is, hogy nem fogja tudni teljesíteni az elvárásokat. Újszerű élmény volt nagyfiúnkat ilyennek látni, de ami tőlünk telt, azt megtettük annak érdekében, hogy magabiztosan és nyitottan lépjen majd a tanterembe.

Szeptember első csütörtökén érkezett el ez a nap. Az egész iskola az elsősök fogadásával volt elfoglalva. Mi pedig megérkeztünk, a virágokkal feldíszített iskolába, ahol a gyermekeink egy csodálatos virágkapun sétálhattak be az iskola közösségébe. Énekszó, a tanító néni személyes üdvözlete, és pajtásokkal való találkozás megható és emlékezetes pillanat volt. Ott voltak a kis ovisok is, akikkel tavaly még együtt játszottak az udvaron, és akik év végén búcsúztatták őket, hasonlóan különleges keretek között. És igen, ez az egyik amit évről évre újra és újra értékelek a Waldorf közösségünkben. Az ünnepek csodává tételét. A felkészülés, a jelenlét és az egyensúlyra törekvés fantasztikus, emlékezetes pillanatokat teremt.

Lassan vége a szeptembernek, és eltelt az első epocha három hete. Ezt az időt az ismerkedésen túl forma rajz epochával töltötték a gyerekek. Megkapták az első három marok krétájukat, hozzá a krétacsigát, és elkezdtek színes, érdekes formákat rajzolni a füzetükbe. Az egyetlen füzetükbe.

Reggelente, amikor megérkezünk Olivérrel, a már ott lévő gyerekek ülnek a helyükön, fonalat gombolyítanak, vagy mostanra már a feltekert gömböcskékből a körmöcskéken nyúlnak napról-napra hosszabbra a kukacocskák. Egészen elképesztő élményt ezt látni, reggelről reggelre.

Nyolctól délig van a tanítás most a kicsik számára. Beszámolók, játék, mese, mozgás, és egy új rajz elkészítése a füzetbe. Heti egy kirándulással. Olivér pedig mérhetetlenül boldog, kiegyensúlyozott és összeszedett. Persze nincs is túlterhelve. A táskájába reggelente csak az uzsonnáját kell vinnie. Mellé még mindig gondosan rak be papírzsebkendőt, evőeszközt, ha arra van szükség, és számon tarja, hogy mit kért a tanító néni. Büszke vagyok rá. Az én első osztályos emlékeim nem ilyenek. Pedig szerettem a tanító nénit, és nem is voltam rossz tanuló, de a sorról-sorra másolt apró betűk, a füzetből kitépett csúnya oldalak, vagy az otthon felejtett tanszer sok frusztrációt okozott. Végtelen számú eszköz, és kacat pihent a padunkban, táskánkban, tolltartónkban. És ennek, mindennek rendben meg kellett volna lennie. Ebben ma sem vagyok jó, akkor meg egyenesen katasztrófa állapot uralkodott körülöttem. Olivér pontosan tuja mikor, és mihez kapta meg az első, a második és harmadik krétáját, amivel azóta nap mint nap dolgozik. Gondosan feltekeri és beköti a krétacsigáját mielőtt a padba teszi. Mert pont annyi feladatot kap, ami már fejleszti, de nem nyomasztja. Ami pedig engem illet. Jó érzés biztonságban látni a gyermeket, és aggodalom nélkül adni át reggel a tanító néninek. Délután pedig élvezem a beszámolót, és a reggeli műzli tálján bemutatott iskolai tanulmányait az egyenesről és a görbékről. Amit a kanál és a kör alakú tálon prezentál nekünk.

Szeretném eloszlatni azok kételyét, akik úgy gondolják,  hogy túlságosan álom világból szemlélem a Waldorf magyarországi állapotát, és úgy vélik elfogult vagyok. Némiképp nyilván… elfogult vagyok, de a tisztánlátásomat már visszanyertem. Mert látom, tudom és szeretem, hogy itt is emberből van szülő és pedagógus egyaránt, de a közös értékrend és az egy irányba nézés közösséggé tesz minket, amiben én is, férjem is és a gyerekek is helyet találnak maguknak, még ha az élet Waldorfiában sem fenékig tejfel:). Waldorf diáknak lenni remek móka, szülőnek lenni ugyanitt, pedig felelős, egyenrangú, szabad feladat. Az önismeret komoly előny, de a fejlődés a felnőttek számára is garantált.

epocha

[an error occurred while processing the directive]